Balcsi tábor 2019 infók

(Létrehozva: 2019.06.23.)

Szisztok táborozók, és szülők!

Egy hét múlva már Balatonon leszünk, eljött hát az idő, hogy megtudjátok a részleteket!
Először is a táborozók listája:
balcsinévsor.jpg
Lesznek páran, akik nem tudnak végig ott lenni, így nagyjából kiegyenlített lesz a nemek versenye, ami a hét során folyamatosan fent fogja tartani a táborozók figyelmét.
Két nagyobb házban fog lakni a két csapat, és folyamatosan kihívások elé néznek majd, hogy pontokat gyűjtsenek a lakók.

A tábor idei témája: KÖRNYEZETTUDATOSSÁG, MEGÚJULÓ ENERGIA, ÚJRAHASZNOSÍTÁS

Ennek megfelelően állítottuk össze a programot, az előadásokat, feladatokat, és mindennapokat.
A legfontosabb tudnivaló a PROGRAM, azaz a napirendünk, amit mindenkinek ismerni kell, hogy tudja mire számítson. Ezt csatolmányban küldöm, alul megtaláljátok! Nézzétek át alaposan!

A találkozó: 
IDEJE: 2019. június 30. 13:00-14:00
HELYE: KOMÁDI TÁBOR, Káptalanfüred (Balatonalmádi)   https://goo.gl/maps/7yjoLCsnYKGsJC1n8
térkép.jpg
komádi tábor.jpg

Amvel készüljetek:
Kiselőadással. Hétfőn beszélhetsz a 3 témakör bármelyikéről 5-10 percben, hogy ezzel gyarapítsd a szobapontjaid számát! Hozhatsz képeket, felolvashatsz, bármivel készülj, ami érdekel!

HOZZATOK:
Saját poharat, kulacsot, mélyebb tányért, villát, kést, kanalat (ezeket ti is mosogatjátok el minden étkezés után, ehhez a mosogató szert mi adjuk).
Zárt edzőcipót, amiben futni, túrázni tudsz! 
Edzőruhát, ami a tűzó naptól véd, mégsem melegít.
Sapkát, szalmakalapot, naptejet.
Túrázáshoz kis hátizsákot.
Gyógyszereidet, ha kell ilyen. (pl darázscsípés-, vagy egyéb allergia)
Zsebpénzt (nem kötelező, de pl a strandon lesz fagyis, illetve 1-2 naponta bevásárlunk, pl ásványvizet lehet rendelni)

NE HOZZATOK:
iPadet, laptopot, ember méretű plüsst, sícipót

Úgy értem, ami hasznos legyen ott, de nem kell 2 bőrönd... kb egy nagyobb sporttáska elég.

PÉNZ:
A tábor árának második részletét a helyszínen készpénzben kérem regisztrációkor odaadni.
Aki nem jön mindennap, annak naponta 10.000 ft a tábor (minden érintett napra), így számoljatok!

Ha valami nem egyértelmű, kérdezzetek!!!

Lejutás: 
Mindig van olyan, akinek szükksége van egy plusz helyre, és olyan is köztünk, akinek van üres helye a kocsiban Budapestről, vagy akár Balcsiról. Kérem jelezzétek egy válasz emailben, hogy ki, hogy áll, hogy segíthessek összehozni az esetleges utazótársakat!

Üdvözlettel:

Ott Olivér
+36/70 2492548
Copyright 2010. DD Standard Kft. ©