Hazaértünk a Diákolimpiáról!

(Létrehozva: 2011.04.12.)

Diákolimpia 2011

Vegyes érzelmekkel tértünk haza Balatonfüredről, a diákolimpiáról. Bár a verseny és a hangulat is nagyon jó volt, mégis eredményesebb finálét várt a vezetőség. 

Talán csak túlságosan hozzászoktunk már az aranyesőhöz, vagy inkább csak azért éreztem gyengécskének az eredményt, mert ma új gyakorlatokkal indultunk el, de inkább az ezüst nyomta a zsebünket a hazaúton a hétvége után. Persze ez a legkisebb bajunk! =) 

macisSok szép eredményt értünk el ma: Blanka először tett le az asztalra teljes FIG B gyakorlatokat, ráadásul ezzel egyből ezüstöt hozott! Bence először mutatott be 10 pont feletti (10,5) nehézségű gyakorlatot, ráadásul, mind az elődöntőben, mind a döntőben sikeresen! Ezt is ezüsttel jutalmazta a zsűri. Az UTÉ-s Takács Ádám még mindig jobb, ezúton is gratulálunk neki! Csanád gyakorlata szintén magas színvonalú volt, de még van hova fejlődnie, idén a tripla szaltónak is be kell kerülni a programba! Azért a 8 duplás gyaki is elég volt egy ezüstre, amit a bemelegítéskor egy látványos eséssel mutatott be a közönségnek, majd a döntőre összeállt a kép. Aztán ott van Sonka, aki nem tudott felkészülni a tervezett 4 duplájával, de még a 3 dupla is rizikós nála, ő egy ügyes taktikai húzással, a biztos kötelezőt mutatva be a döntőben, tudott dobogóra lépni a 3. helyen. Máté és Ricsi rontottak. Ebből Máté nagyon nehéz gyakorlatot vállalt (10.3 nehézséggel), és talán ez túl sok volt neki, de Ricsi rontása nem volt várható. Bár nehéz a gyakorlata, de 100%-osan tudja. Mégis valahogy porszem került a gépezetbe. Ezt sajnálom!

A versenyzőknek gratulálok!

Következő lépés: Dánia, Skandináv OPEN április 23.

Hajrá! 

ermek2011

Copyright 2010. DD Standard Kft. ©