Szófia, Ifjúsági Világkupa 2012

(Létrehozva: 2012.10.13.)


IMAG160Nyőgve-nyelős nyitás után megdöbbentő dobbantás a dobogóra!

Avagy a Pattanj Team legújabb hihetetlen helytállása ezúttal a szófiai Ifjúsági Világkupán.

2012. október 3-7. a helyszín Szófia, Bulgária, az esemény: Gumiasztal Világkupa. A rendezők (a Bolgár Torna Szövetség) a világkupa-sorozat eme állomásán is megrendezték a felnőtt versennyel párhuzamosan az utánpótlás korosztályok versenyét, melyen mi magyarok is részt vettünk 20 másik nemzet társaságában.

Az olimpia óta ez az első világverseny a sportágban, így senki se tudta igazán, mire számítson. Ki vesz részt, és milyen felkészülési periódusban jár? Néhány nemzet, mint pl. a Japánok egyértelműen a B keretjüket hozták el, ezzel lehetőséget biztosítva nekik, míg az olimpikonok pihenőt kaphattak.

IMAG1603

Minket nem zavart meg az olimpia a felkészülésben. A sikeres spanyolországi világkupa szereplésünk után 2 hét pihenővel zártuk a tavaszi idényt, és edzőtáborok sorával kezdtük meg a felkészülésünket az őszi versenyciklusra. Táboroztunk, mindig és mindenhol. 2 alkalommal is kimentünk Svédországba, hogy jobb asztalokon edzhessünk, de ha nem volt terem, kiraktuk egy udvarra a szert, és a napon ugrottunk, hogy formába kerüljünk. Nagyon fárasztó nyár volt!

Tudtuk, hogy szeptemberig új gyakorlatokat kell felépítenünk, nehezebb elemekkel, szebb kivitellel, magasabb felugrásokkal! Korán jött az október. Nagyot vállaltunk, és jó két héttel később, szeptember második felére jutottunk el addig, hogy a gyakorlatokkal már ki lehet állni zsűri elé. Tudtuk, hogy ez nem elég, tehát jókora szerencsére, és rutinos versenyzésre is szükség lesz, hogy a gyakorlatokat a kívánt minőségben tudjuk tálalni.

Az őszi versenynaptárunk ráadásul teljesen a feje tetejére állt. 

Kezdünk október elején egy Világkupával, Bulgáriában (a félév fő versenye), majd Csehországba utazunk egy Olimpiai Reménység Versenyre, ezt követően Ausztriában veszünk részt egy kisebb nemzetközi találkozón, és csak ezután jövünk haza az Országos Bajnokságra, ha lesz még idén versenyünk egyáltalán, az csak még alacsonyabb rangú lehet ezeknél. Bekezdeni első versenyre új gyakorlatokkal egy Világkupán alapból nagy teher, de mindezt egy 90%-ra sikerült felkészülés után főleg bevállalós.

Nem volt sok választásunk, meg kellett csinálni, méghozzá a legjobb tudásunk szerint. Ez az utolsó l

ehetőség. A szinkron párosunk idén utoljára versenyezhet juniorként, jövőre betöltik a 18-at így, bár Bence csak decemberben lesz 17, mégis januártól a felnőttekkel indul. Ott pedig nagy a váltás, a mezőny 18-tól kb.40éves korig rengeteg tapasztalattal és rutinnal rendelkező versenyzőből áll. Lehetetlen berobbanni az elitbe, hosszú évek munkája kell hozzá. Ha valamikor, akkor most van itt az alkalom, hogy valami nagyot alkossunk!

IMG_0683Számunkra már az is az év szenzációja volt, hogy Bence áprilisban Oroszországban az Európa Bajnokságon és júniusban Spanyolországban első magyar ifi versenyzőként indult el tripla szaltós gyakorlattal versenyen. Most Ricsin volt a sor: úttörőként 15 évesen a serdülők között készült fel tripla szaltóval! A gyakorlata első eleme az előre tripla zsugorszaltó fél csavarral. A gyakorlatok összeálltak, de még a magabiztosság hiányzott a végrehajtásból. Izgalmakkal tele szálltunk hát repülőre, hogy megmutassuk magunkat a világnak.

A Pattanj Team válogatottját Nagy Richárd, Törő Máté, és Istvánfi Bence alkotta. Mindhárman jártak már Bulgáriában a 2010-es várnai EB-n. A magyar csapat 3 UTÉ-s versenyzővel egészült ki teljessé, akikkel kint találkoztunk, név szerint: Balogh Emese, Sram Vivien, és a felnőtt Világkupán induló Juhász Zsolt által.

IMG_0577b

Kedden késő éjjel érkeztünk meg Szófiába. Az első edzésnapunk szerdán volt. Szabadedzést írtak ki erre a napra a szervezők. Az Armeec Arena egy éve épült, hatalmas versenycsarnok, még az edzőterem is óriási volt és ragyogóan felszerelt. A terembe lépve 8 db új típusú EUROTRAMP gumiasztalt találtunk 4x4mm-es hálóval szerelve + egy duplaminitrampot és egy tumbling csíkot. Ez utóbbi két sportág versenye számunkra csak különleges látványosság, ugyanis Magyarországon nincsen alkalmas szer az oktatásukra, és mivel nem olimpiai sportágak, esély sincs, hogy bárki befektessen egy ilyen eszközre.

A 4x4-esről azt illik tudni, hogy a legdinamikusabb hálótípus, amit a Nemzetközi Torna Szövetség engedélyez, de csak edzésre ajánlja. Ez dob a legmagasabbra, a legerősebben, viszont a stabilitása hagy némi kívánni valót. Köztudott, hogy nagyon könnyen félredob, és az bizony eséssel járhat. Tehát tudtuk, hogy izgalmas lesz az egész verseny.

Az UTE versenyzői szerdán érkeztek meg, de csak beköszöntek, a hosszú utat autóval tették meg, és nagyon fáradtak voltak. Mi edzettünk. Igyekeztünk megszokni az új asztalt, a nagyobb magasságot, és főleg azt a tényt, hogy a szinkront 2 gumiasztalon gyakorolhatjuk. Mivel nekünk csak egy van itthon, és az is régi típusú, stopperrel szoktuk mérni az ugrások idejét, amiből az ugrások magasságára lehet következtetni, így papíron számolgatva tudjuk összehangolni a két ugró egy-egy gyakorlatát, illetve megállapítani a szinkronitás mértékét.

Csütörtökön korán érkeztünk a csarnokba, mert nem tudtuk mikorra vagyunk beosztva, ugyanis saját költségünkön nem tudtunk a delegációk részére fenntartott szállodában megszállni, hanem egy külvárosi panelban béreltünk lakást, így viszont az akkreditációs procedúrát sem tudtuk időben megejteni. Amíg a srácok öltöztek megpróbáltam a szervezőbizottságtól beszerezni a szükséges passzokat, és versenykártyákat, de nem találták a magyarok aktáit. Ekkor ért az első hidegzuhany. Kijelentették, hogy nem lettünk benevezve a versenyre.

IMAG1580k

Mivel világversenyről beszélünk nem lehet egyesületként nevezni, hanem a szakág felkérésére a Magyar Torna Szövetség nevez válogatott csapatként. Ez a szervezők szerint nem történt meg. Nekem augusztusban átküldte a szövetségi kapitányunk az e-mail másolatát, miszerint nevezve lettünk, de mint utóbb kiderült ez csak előnevezés volt, ráadásul a verseny szervezőihez nem jutott el a dokumentum. Nem tűnt jó ómennek a tény, hogy lehet, hogy nézőnek jöttünk csak el annyi felkészülés, és munka után. Szerencsére a szervezők engedélyezték a helyszínen való nevezésünket és a sorsolás elejére beírták a versenyzőink neveit, de ez csak egy nem hivatalos sportdiplomáciai gesztus, amire igazán nem számíthattunk. így már beléphettünk a versenycsarnokba. Hatalmas az Aréna 14.000 ülőhellyel és középen 4db vadonat új 4x4-es gumiasztallal. Az edzés egészen jól sikerült, bár még sok kört kellett futni, hogy mikor, és hova leszünk beosztva, ami végül nem is tisztázódott, csak a verseny napjára.


IMAG1583bPéntek, az egyéni elődöntők napja. Előző éjjel kaptunk üzenetet a magyar delegáció másik felétől, hogy a fiúk 11 körül ugranak. mire beértünk 9 körül a 2 magyar lány már túl volt az elődöntőkön és sajnos a versenyen is. Elsőként ugorva nem tudták, hogy az elődöntő egy 2011-es szabály alapján, amit más versenyeken a szervezők kizárnak, nem 2db, hanem egyetlen gyakorlatból áll. Így ők kötelező gyakorlatot ugrottak, míg versenytársaik szabadon választottat. Esélyük sem volt így a bejutásra. Nagyon dühítő volt megtudni, hogy szegények így jártak, és, hogy a mi felkészülésünk drága idejét is feleslegesen pazaroltuk kötelező gyakorlatokra! A lényeg, hogy már tudtuk, és úgy állhatunk oda, hogy szabadon választott gyakorlatot ugrunk. A melegítés is ideges és rohangálós volt, túl sok információ nem jutott el az edzőterembe a versenycsarnokból. Nem tudtuk mikor kell ugranunk és bizonytalanok voltunk, hogy mit.

Végre eljött az idő! Ricsi lépett elsőként asztalra. Az első eleme a tripla szaltó. Sose ugrotta még versenyen, és ő izgulós típus. Ráadásul élő közvetítés van, és a szülei is nézik otthon. Igyekezett higgadt maradni és csak az elemre koncentrálni. Nagyon megnyugtató volt, mikor sikerült neki. Az 5. ugrás szintén nehéz, dupla bicska szaltó másfél csavarral, de tökéletesen sikerül. Szinte látszott, ahogy leesik Ricsi szívéről az a bizonyos kő, de ebben a pillanatban felenged, és a 4x4-es nem kímél, elszáll a szupléja, és Ricsi lába megérinti a rugó védő szivacsot, ami automatikusan a gyakorlat végét jelenti. Ricsi kiesett. 5 értékelhető elemével a mezőny végére zuhan, és ott is marad.

IMAG1589jBence és Máté korcsoportjában, Bence ugrik elsőként. Nagyon nehéz a gyakorlat a tripla szaltó mellett 9 csavart dupla van, és végig nagyon kell figyelni. Bence erős lelkileg, nyugodt, és technikailag is nagyon képzett, de a gyakorlat nehézsége súrolja a pillanatnyi képességeinek a felső határát. 9 elemig szépen muzsikál, és a gumiasztal közepéről indítja a befejező másfél be - félki bicska, (dupla szaltó, dupla csavart), amit viszont hátravág, és szintén a rugók közé érkezik meg. A versenybírók levonásai után már csak a "rontott gyakik versenyén" indulhat. Mátéé az utolsó remény. Tudja a gyakorlatát, de mégis elrontja, ő is kiesett, a csapat megzuhant.

IMG_0777vNagyon letört a csapat. Szótlan volt az este. Egy remény maradt a másnapi szinkron, amire egy asztalon készültünk. Elhatároztam, hogy valahogy fellazítom a hangulatot, és megmondtam a fiúknak, hogy közvetlen szólítás előtt fogunk bemenni, lazára vesszük, nem melegítünk gyakorlattal, csak egy kis ugrálással, aztán durr bele, egyből a bíróknak ugrunk. Bátor elhatározás, de ki kellett zökkenteni a párost ebből a stresszes állapotból.

Odamentünk leugrottuk, és csodák-csodájára, gyönyörű összhangban ugrották végig a gyakorlatot. Csak a Bolgár páros ugrott jobbat, de ők is csak 0.7-del, és mindenki más, bár teljes gyakorlatot csinált mögénk szorult!

Hihetetlen, leírhatatlan érzés fogott el! Végre, megcsináltuk! Az utolsó utáni lehetőség, és végre a fiúk éremmel a nyakukban jöhetnek haza! Ez kellett a csapatnak, és talán az egyesületnek is a túléléshez!

Van még mit tenni az évben, de pár hét múlva lezárul egy korszak ezeknek a fiúknak, és a legszebb módon búcsúzunk az utánpótlás karrierjüktől! 4 év múlva Olimpia, és addig még hosszú az út! Reméljük sikerekkel lesz kikövezve!

Hajrá Pattanj Team, hajrá Magyarország!

IMAG1606b

IMG_0915b

IMG_0797bIMG_0963bIMG_0968b




Copyright 2010. DD Standard Kft. ©